Valóságosnak tűnő Ferrarit festett garázsának kapujára egy férfi Nagy-Britanniában, hogy legalább látszatra legyen méregdrága sportautója, ha már pénze nincs elég, hogy valódit vegyen.
A 32 éves Chris Smart két héten át pepecselt és ecsetelt, míg elkészült az 1962-es Ferrari 250 GTO “portréjával”. Garázsa most úgy néz ki, mintha tárva-nyitva állna, és a kocsi mellett egész sor kerti szerszám, létra sorakozik a falnak támasztva az élethűség kedvéért. A Ferrari mögött – mármint a valójában lecsukott garázsajtó mögött – amúgy egy BMW áll.
Smartot bizonyára sokan irigylik sportkocsija miatt, mert jó pár autós meglepetésében még le is fékez a bishopstoke-i ház előtt, több járókelő pedig fényképezi a garázst. A férfi festőművészetet tanul, művéhez…
Öngyilkos lett tihanyi hétvégi házában Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A lefolytatott helyszíni szemle és az eddig beszerzett adatok alapján idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a férfi feltehetően önkezűleg, fegyverrel vetett véget életének. A Blikk szerint illegális fegyverrel. A lényeg, az ok, lehet mégis a Blikk cikkének hozzászólaiban van? Totenkopf írja:
Ugyan már… Miért nem írják le az igazságot ? Ez az ember MINDEN NAP !!! 2-3, vagy rossz esetben akár 10 MILLIÓ forintot vesztett ruletten a kaszinóban. Hosszú évek alatt minden pénz elfogy egyszer. Saját szememmel láttam, ahogy az utolsó hetekben magából kivetkőzve őrjöngött, amikor…
Az euróválsággal és a visszatérő brit recesszióval dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben. A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról. A vasárnap megjelent 2012-es összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 4,7 százalékkal 414 milliárd fontra (146 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 395,8 milliárd fontról. Ezzel a Rich List felső ezre immár ledolgozta a 2008-2009-es globális pénzügyi krach idején elszenvedett veszteségeit, és megdöntötte a pénzügyi válság előtt, 2008-ban mért 412,8 milliárd fontos saját eddigi…
Scooby Doo cuccok otthonra. A legtöbben szeretjük a félelemtől folyton reszkető Scooby Doo-t. Míg a fiatalabbakat inkább a rajzfilm ülteti le a képernyő elé, addig egy pár éve a felnőtteket is meglepték a Rejtély Rt. “filmes” kalandjaival. Szeretjük a balga kutyát, mert vakmerő, mégis gyáva, egyszerű és persze vicces. Ha Scooby Doo rajongó vagy, ne légy “félénk” beszerezni a következő darabok egyikét! A legvagányabbak még a kocsijukat is átpingálhatják Scooby-Doo félére, mint az alsó képen látható. Játszani itt tudsz Scooby Doo-val: Scooby Doo játékok
Washington, 2012. április 23, hétfő (MTI) – Az Edgar Allan Poe élete által megihletett, A holló című amerikai film leforgatásához annyi lovas kocsira volt szükség, hogy a produkciónak a díszletesek és kellékesek csapatába külön fel kellett fogadnia egy kocsi-koordinátort a 33 éves Tóth Gábor személyében; ilyen munkakörben még senki sem dolgozott a felvételek helyszínéül szolgáló Magyarországon – írta vasárnapi internetes kiadásában a The Los Angeles Times.
Az amerikai mozikban április 27-én bemutatandó A hollóban John Cussack alakítja Poe-t, aki a filmben egy sorozatgyilkos után nyomoz, akit az ő szörnyűséges novellái ihlettek meg. Tóth Gábor feladata a filmben felhasznált, mintegy tucatnyi…
Egészen rendkívüli betegsége van egy brit nőnek: menten elalszik, ha elneveti magát.
A 25 éves Kelly Timson van, hogy egy nap alatt 20 alkalommal is meglepetésszerűen álomba csuklik, ezért mindig felügyel rá vagy az anyja, vagy a fivére. Elaltatásához elég, ha valaki elmond egy viccet, olyat persze, amely önkéntelenül megkacagtatja a nőt, és ő máris elájul. A jelenség ritka ugyan, de nem egyedülálló. Jó pár ember szenved alvásrohamoktól, ha hirtelen erős érzelmi hatás éri, amely nevetésen kívül lehet düh, ijedtség, de akár heves szeretethullám is. Timsonnak – aki a kenti Ashford városában lakik – van két fia, 5 és 2 évesek. Nem…
Turistáktól élelmet lopkodó medvére figyelmezteti a hegyi túrázókat és táborozókat Dél-Tirolban az erdészeti hatóság.
Az osztrák “Maci Laci” jobban kedveli az emberi készítésű eledelt az erdő által kínáltnál, és rendre lopkod hátizsákot, sátrat, amikor azokat őrizetlenül hagyják. A medve Schnalsta környékén portyázik, neve hivatalosan M13, ez szerepel azonosító címkéjén – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. (MTI)
Kapcsolódó oldal: Macis játékok
Napóleon-vidámparkot akarnak építeni Franciaországban nem túl messze az ottani Disneylandtől, így minden idők egyik legnagyobb franciájának az amerikai Mickey egérrel (Mickey Mouse) kell majd megküzdenie turistacsalogató riválisként.
A park programszerkezete végigköveti a császár életútját Korzikától a győzelmeken, majd Moszkván, Waterloón át, haláláig a Szenti Ilona-szigeti száműzetésben. Rekonstruálnak csatatereket, építenek egyiptomi piramisokat, elkészítik Moszkva kapuinak korabeli mását. A parkból ugyanakkor nem hiányoznak majd az olyan hagyományos szórakoztatási eszközök, mint a hullámvasút, de az is valamiképpen kapcsolódik Napóleonhoz. “Egy vidámpark fantasztikusan jól taníthatja a fiatalokat a történelemre” – mondja Frederic Lefebvre francia idegenforgalmi miniszter. A létesítmény ugyanis nem egy merész agyú…
Egyszer elárulta, hogy élete legjobb tanácsát édesanyjától kapta, és úgy hangzik: „A szép szó vaskapukat nyit.” A 47 éves Kósa Erika, a leggazdagabb magyar nő szerint ezt a szabályt nem szabad szem elől téveszteni az életben való boldoguláshoz. A Brokernet Csoport társalapító-társtulajdonosának, alelnökének – akinek jelenleg 34 milliárd forintra teszik a vagyonát – Micimackó a kedvenc mesehőse, és Széchenyi Istvánt tartja a legfontosabb magyar történelmi személyiségnek – írja a Blikk. A somogyi Csokonyavisontáról elindult milliárdos állítólag igazi nyüzsgő gyerek volt: ügyes szervező és szereplő. Odahaza megtanulta, hogy nincsenek kudarcok, csak helyzetek, amelyekből tanulni kell. Akkor sem esett kétségbe, amikor…
A következő Barbie fikció csupán, vagyis maga a Barbie, aki McDonald’s-os erőnek van öltöztetve létezik, csak a doboz feliratok vannak meghackelve. Szerencsénkre, mert így percekig vihoghattunk azon, hogy elképzeltük, amint átnyújtjuk a gyerekeinknek, hozzáfűzve, hogy “natessék, ezért kell tanulni rendesen, csajok”. Ami külön öröm, hogy egész sorozat lehetne ebből, amint azt olvashatjuk a dobozon, kreativitás kérdése az egész. Barbie baba használt ruha gardróbját és kicsiolcsó lakását is boldogan begyűjtenénk, hogy teljes legyen a kép. Ahogy csöves Ken sem hiányozhatna a sorból. Gonosz vicc és természetesen nincs azzal semmi gond, ha valaki a McDonald’s-nál dolgozik. Forrás: Piquant…
You can subscribe to Celeb leleplező by e-mail address to receive news and updates directly in your inbox. Simply enter your e-mail below and click Sign Up!
| hét | ked | sze | csü | pén | szo | vas |
|---|---|---|---|---|---|---|
| « ápr | ||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||