A Blikk megtudta, hogy a színész, ha ivott Jucikát, azaz a legutolsó barátnőjét is verte. El is hagyta egyszer miatta a nő, de nőverő színész visszakönyörögte magát, stresszre hivatkozva. A nő szerint akkor volt agresszív Damu, ha ivott. Mivel két hónapig állta a fogadalmát, minden rendben ment, az eljegyzésig is eljutottak, majd kezdődött minden elölről. – Mégsem akartam elhagyni az ítélet előtt, mert úgy érzem most is, nem tehet arról, amikor megvadul. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekkora miatt van így, és tényleg megbánja, amit tesz a nőkkel. A mai napig nem hiszem el, hogy megerőszakolta Tímeát, de azt, hogy…
Tudják vajon az emberek, hogy hány rabszolga dolgozik a nevükben? A legtöbben bizonyára azonnal rávágnák erre a provokatív és kényelmetlen kérdésre, hogy hát egy sem. Egy nemrégiben útjára indított honlap szakértői azonban arra akarnak rávilágítani, hogy a kényszermunka, amellyel a birtokunkban álló tárgyak egy része készül, bizony nem más, mint modernkori rabszolgaság.
Az amerikai külügyminisztérium anyagi támogatását élvező nonprofit csoport jóvoltából a www.slaveryfootprint.org címen elérhető honlap révén most már bárki megtudhatja, hogy hány rabszolga dolgozik is a nevében. A tőlünk akár sok ezer kilométerre robotoló kényszermunkások bizony ezer szállal kötődnek hozzánk, pontosabban azokhoz a termékekhez, amelyeket a fejlett társadalmakban halomra vásárolnak az emberek: legyen szó akár elektronikai cikkekről, ékszerekről vagy…
A Thomas, a gőzmozdony című gyerekfilm sorozat egyik részében a mozdonyok a karácsony szó helyett csak “ünnepeket” emlegetnek, ezért az író, a néhai Wilbert Awdry tiszteletes ma élő rokonai panasszal éltek.
Nincs karácsonyról szóló utalásokat a Thomas, a gőzmozdony< című népszerű angol könyv alapján készült tévésorozat egyik részéból. Hilary Fortnam, a Thomas-könyvek írójának lánya szerint apja, a néhai Wilbert Awdry tiszteletes bizonyára szomorú lenne, ha tudná, hogy a tévésorozat producerei kihúzták a vallási utalásokat a történetből. A rokonok panasszal éltek a társaságnál, amely a kis kék mozdony új kalandjainak felvételei során a karácsony szót az “ünnepekkel” helyettesítette, véleményük…
Az első kávéfőző olyan mint eegy csap. A konyhapultba épített Scanomat Top Brewer egy különleges rendszernek köszönhetően, akár iPhone-ról is irányítható, és 15 másodperc alatt főz egy csésze forró kávét, 25 másodperc az ideje pedig egy eszpresszót kávénak.
A másik kávéfőzőt mérnökhallgatók készítették betonból. Az espressogép belseje semmi különös, de a burkolat, az beton. Állítólag a mérnökök régi álma volt már a beton a konyhában, most végre teljesült. Picit nehéz odébbtenni takartáskor, de nehezebb leverni véletlenül az asztalról. Minden márkás kávéfőzőhöz pedig alkatrész itt szerezhető be: Kávéfőző alkatrészek.
Huszonegy év óta képtelen becsukni a száját egy kínai férfi, mert hatalmasra nőtt a nyelve.
A 34 esztendős illetőnek nemcsak hosszú – negyedméteres – az ízlelőszerve, hanem vaskos is: 10 centi széles és 7 centi vastag. Hatéves volt, amikor elkezdett abnormálisra nőni a nyelve. A folyamat lassú volt, de megállíthatatlan: 13 éves korára már nem fért el a szájában. A hatalmas nyelv a férfi fogait teljesen elferdítette: kifelé nyomta őket, és vízszintes helyzetbe feszítette. Az illető 21 éve nem tud rendesen beszélni, enni és lélegezni. Jó pár kórházban megfordult problémájával, de mindenhol elküldték azzal, hogy rendellenessége túl összetett probléma, nem tudják…
Jonathan Trappe (38) héliummal töltött léggömböket kötött egymáshoz, és mint egy Micimackós játék, átrepült fél nap alatt az Alpokon. Micimackó álma így valóra vált, egy észak-karolinai pilóta képében. A vakmerő léggömbös a franciaországi Gapból indult, és délkeleti irányban vágott át Európa legmagasabb hegységén, ráadásul az út nagy részét éjszaka repülte át. Nem oly rég Trappe Micimackótól lopott módszerrel a La Manche csatornát repülte át a világon elsőként, de az Alpok felett is először járt ember héliumos léggömbökkel.
Százezer dollárért (24,5 millió forint) kerül a világ legdrágább – két zafír pengével rendelkező – borotvája. A borotva irídiumból és fehér zafírból készült. A limitált sorozatból csak 99 darab készült, pengéje 80 atom vastagságú, és ennyi pénzért egy évig bírja az él, aztán tíz évig pedig újraélezi a gyártó, igy a borotva alkatrészek pótlása sem okoz gondot. Három évet töltöttek el a Zafirro Iridium fejlesztésével. A borotva nyele a legkorrózióállóbb, 99,9%-os tisztaságú irídiumból készült, ami ilyen összetételben csak, és kizárólag a meteoritokban található. A dupla penge Ukrajnában egy laboratóriumában növesztett fehér zafírból készült. Mindegyik borotvába sorozatszámot gravíroznak, és…
Új szörnyőrület vette kezdetét tavaly a világon. Monster High a neve…….
Divatban vannak a vámpírok, a szörnyek, zombik. A Mattel óriáscég, aki a Barbie babát is gyártja, úgy gondolta itt az ideje, elkészíteni a szörnybabákat, akikat Monster High-nak nevezett el. Garrett Sander nevéhez fűzódnek a babák, az illusztrációkért pedig Kellee Riley felel. Persze azért ízlésesen próbálták megoldani a dolgot, így minden rém, és szörnynek a leánya , vagy a fia jelenik babákban, és internetes epizódokban. Megtalálható a babák közt Vérfarkas lánya, az Operaház fantomjának a lánya, Vámpírlány, Frankenstein lány, és Drakula és múmia. Az…
Jason Torres ma már Nicole Sanders néven mutatkozik be, és közel hetvenkét millió forintot költött arra, hogy végül úgy nézhessen ki, mint egy igazi Barbie baba . A transzszexuális Barbie imitátor tizenkét évet szánt rá, rengeteg műtétell, hogy elérje az áhított Barbie külsőt. Eddig öt mell módosítás, négy orrplasztika, a homlokmódosítás, arcimplantátum, állkapocs műtét, és állés száj implantátumokopk , botox kezelésekés szexuális műtéteket végeztetett el magán a fura Barbie. 16 éves korában férfikülseje miatt öngyilkos akart lenni, 100 paracetamol tablettát vett be, azóta szülei békén hagyják. Táncosként dolgozik…
Az elhízás és a magas zsírtartalmú étrend megváltoztathatja az agyműködést, különösen a hipotalamuszt és az étvágy szabályozását – idézte amerikai kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat (www.scientificamerican.com).
A Journal of Clinical Investigation című szakfolyóiratban közzétett két tanulmány azzal a rossz hírrel szolgál a lefogyni, majd normál testsúlyukat megtartani vágyó elhízott embereknek, hogy a túlsúly és a zsírban gazdag étrend az agyműködést is megváltoztatja. Különösen a hipotalamuszban figyelhető meg szerkezeti módosulás. Ez a mandulaméretű agyterület részt vesz az éhség és a szomjúság szabályozásában, de befolyásolja az alvási ciklust és a testhőmérsékletet is. Ha működésében zavar támad, akkor előfordul, hogy…
You can subscribe to Celeb leleplező by e-mail address to receive news and updates directly in your inbox. Simply enter your e-mail below and click Sign Up!
| hét | ked | sze | csü | pén | szo | vas |
|---|---|---|---|---|---|---|
| « ápr | ||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||